Dive into my story

néhány informácó arról, ahogyan dolgozom

AZ ESKÜVŐK MENETRENDJE

Általában segítségetekre van a CM.

CSOPORTKÉP KÉSZÍTÉS




Tényleg azzal szeretnél egy órát tölteni az esküvőd napján, hogy állsz egy helyben és zsibbadtra mosolygod az arcod, amíg mindenkivel készül egy csoportkép?



Valamiért a legtöbb pár azt gondolja, hogy az esküvő kötelező része, hogy egyesével, minden vendéggel készüljön egy közös fotó.


Pedig nem az!



Persze létezik olyan, hogy valaki tudatosan dönt úgy, hogy mindenkivel szeretne képet, és természetesen vannak olyan csoportképek, amik túl értékesek ahhoz, hogy kihagyjuk pl. a szülőkkel, tesókkal, nagyszülőkkel készült képek.

De a helyzet az, hogy vendégként és ünnepeltként is a csoportképezés egy végetlenül unalmas része az esküvőnek.

Ráadásul még a legprofibb esküvőszervező és CM vezénylete alatt is az esetek döntő többségében elhúzódik, mert "Laci még elszaladt egy gin-tonicért, Anna még épp a mosdóban van, várjuk már meg őket."


Ha pedig a klasszikus forgatókönyvet nézzük, akkor a csoportképek után jön a kreatív, a kreatív után pedig a vacsi, amit a melegítés miatt pontosan kell kezdeni. Vagyis ha elhúzódik a csoportképezés, a kreatívtól veszi el az időt. De melyik fotót teszed majd ki a falra? Egy közös képet Mari nénivel, akiről nem is tudod pontosan kicsoda, vagy egy romantikus fotót magatokról? Na ugye!


Ne aggódjatok, a vendégek később sem fogják hiányolni a csoportképeket. Az esküvőn mindenkit visz a lendület, hogy csináljatok egy közös képet, de fotósként látom, hogy az online galériából miket töltenek le a vendégek. Elárulom, nem a csoportképeket.

KREATÍV FOTÓZÁS



Általánosságban elmondható, hogy a nagy nap tervezésénél a legtöbb pár a készülődés után le akarja tudni a közös fotózkodást. Ez nagyjából 12 vagy délután 1 óra körül van. Nyári napsütésben ezek a fények a legkevésbé alkalmasak ezeknek a képeknek az elkészítéséhez, ezért két opció létezik.



A - Az esküvő napján készítjük a közös fotókat két vagy három rövidebb részletre osztva. Így a vendégek sem maradnak egyedül hosszabb időre, és nektek sem kell egy-másfél órát egyhuzamban fotózkodni. Ebben az esetben azt javaslom, hogy a menetrend szervezésénél hagyjatok 15-20 perc pihenő időt a szertartás előtt, után, vacsora előtt, vagy után. Így összességében nagyjából egy órát töltünk fotózással és a legjobb fényekben is készülnek képek.



B- Külön napon készítjük a képeket. Az esküvő napján ebben az esetben is készítek közös képeket Rólatok. Ezeknek a képeknek megvan a saját maga varázslatos hangulata, érződik rajta az esküvő vibeja. Külön napon pedig nincsenek kötöttségek. Nem kell igazodunk senkihez és semmihez. A képek készülhetnek bárhol, itt csak a képzeletek szab határt.


Akár külföldön, belföldön, de a legjobb időre tudjuk időzíteni, az esküvő miatt már nem feszengtek, oldottabb hangulatban dolgozhatunk.lom, nem a csoportképeket.

KREATÍV FOTÓZÁS


Általánosságban elmondható, hogy a nagy nap tervezésénél a legtöbb pár a készülődés után le akarja tudni a közös fotózkodást. Ez nagyjából 12 vagy délután 1 óra körül van. Nyári napsütésben ezek a fények a legkevésbé alkalmasak ezeknek a képeknek az elkészítéséhez, ezért két opció létezik.


A - Az esküvő napján készítjük a közös fotókat két vagy három rövidebb részletre osztva. Így a vendégek sem maradnak egyedül hosszabb időre, és nektek sem kell egy-másfél órát egyhuzamban fotózkodni. Ebben az esetben azt javaslom, hogy a menetrend szervezésénél hagyjatok 15-20 perc pihenő időt a szertartás előtt, után, vacsora előtt, vagy után. Így összességében nagyjából egy órát töltünk fotózással és a legjobb fényekben is készülnek képek.


B- Külön napon készítjük a képeket. Az esküvő napján ebben az esetben is készítek közös képeket Rólatok. Ezeknek a képeknek megvan a saját maga varázslatos hangulata, érződik rajta az esküvő vibeja. Külön napon pedig nincsenek kötöttségek. Nem kell igazodunk senkihez és semmihez. A képek készülhetnek bárhol, itt csak a képzeletek szab határt.

Akár külföldön, belföldön, de a legjobb időre tudjuk időzíteni, az esküvő miatt már nem feszengtek, oldottabb hangulatban dolgozhatunk.

CSOPORTKÉP KÉSZÍTÉS


Tényleg azzal szeretnél egy órát tölteni az esküvőd napján, hogy állsz egy helyben és zsibbadtra mosolygod az arcod, amíg mindenkivel készül egy csoportkép?


Valamiért a legtöbb pár azt gondolja, hogy az esküvő kötelező része, hogy egyesével, minden vendéggel készüljön egy közös fotó.


Pedig nem az!


Persze létezik olyan, hogy valaki tudatosan dönt úgy, hogy mindenkivel szeretne képet, és természetesen vannak olyan csoportképek, amik túl értékesek ahhoz, hogy kihagyjuk pl. a szülőkkel, tesókkal, nagyszülőkkel készült képek.


De a helyzet az, hogy vendégként és ünnepeltként is a csoportképezés egy végetlenül unalmas része az esküvőnek.


Ráadásul még a legprofibb esküvőszervező és CM vezénylete alatt is az esetek döntő többségében elhúzódik, mert "Laci még elszaladt egy gintonicért, Anna még épp a mosdóban van, várjuk már meg őket."


Ha pedig a klasszikus forgatókönyvet nézzük, akkor a csoportképek után jön a kreatív, a kreatív után pedig a vacsi, amit a melegítés miatt pontosan kell kezdeni.


Vagyis ha elhúzódik a csoportképezés, a kreatívtól veszi el az időt. De melyik fotót teszed majd ki a falra? Egy közös képet Mari nénivel, akiről nem is tudod pontosan kicsoda, vagy egy romantikus fotót magatokról? Na ugye!


Ne aggódjatok, a vendégek később sem fogják hiányolni a csoportképeket. Az esküvőn mindenkit visz a lendület, hogy csináljatok egy közös képet, de fotósként látom, hogy az online galériából miket töltenek le a vendégek. Elárulom, nem a csoportképeket.

 

Portfolio

Explore my work

 

Services

 

View offerings

About

Get to know me

 

 

 

"The best thing about a picture is that it never changes, even when the people in it do."

 

 

 

Andy Warhol
Moments framed in time

 

Let's document your story